A falu viskói által közrefogott téren, egy nagy rakásban rengeteg étel hevert. Valami nagy szemű gabonaféle, gumós növények, tökfélék, nagy, zöld levelek és különböző színű, meg formájú gyümölcsök. Az ételhegy körül pár döglött állat volt. Sűrű légyfelhő övezte őket. Néhány tetem kutyára vagy patkányra emlékeztetett. Néhány talán emberé lehetett. Godivát egy nagy patkány köszöntötte. Szédelegve érkezett a kisebb kutya méretű rágcsáló. Pár lépést tett, a levegőbe szimatolt, majd elkezdett hányni.

Ilárion rengeteg patkányt látott, hiszen éppen úgy hozzátartoztak az élethez, mint a bányászok vagy a papok. Mindig úgy gondolt rájuk, mint akik bármit megesznek a szivarcsikkektől a koldusokig. Biztos volt benne, hogy ami a patkány szájából ömlött, nem csak a patkány gyomrának tartalma volt, hanem maga a patkány. Ezt erősítette meg az is, hogy hamarosan az állat oldalra hengeredett, majd egy utolsó görcsös rándulás és egy furcsa, magas hang kíséretében kimúlt.

– Ez mi volt? Az anyád? – kérdezte Godiva, puskacsövével a patkányra mutatva?

– Nem, úrnőm, csak egy patkány. – válaszolta Tiaran felfoghatatlan nyugalommal a hangjában. Ilárionnak feltűnt, hogy Klétusz és Tiaran nyugodt természete mennyire hasonlít. Meg aztán, szemmel láthatóan egyikük sem fáradt ki a mocsáron átvezető, embert próbáló úton.

– Azt én is látom. De mitől döglött meg? – Godiva tulajdonképpen nem is várt választ, de Tiaran felvilágosította:

– Ha megbocsátasz, úrnőm, merem feltételezni, hogy evett a mérgezett ételből, ott. – és a falu közepében összehordott növényekre mutatott. Ezt persze Godiva sem hagyta annyiban:

– Honnan tudod, hogy azok mérgezett növények?

– Fenséges úrnőm, annak két oka is van. Az egyik az, hogy az itteni szokások szerint a mérgezett ételt halomba hordják a falu közepén, hogy senki ne ehessen belőle, még véletlenül se. A másik ok pedig az, hogy én mérgeztem meg a falu ételkészletét.

– Te? – Godiva majdnem leejtette a puskáját. Eddig valahogy nem feltételezte a fura beszédű férfiról, hogy képes lenne ilyesmire.

– Igen, úrnőm, én. De kérlek engedd meg, hogy hozzátegyem: csakis azért tettem, mert a falusiak gondot okoztak neked.

– Nekem?

– Igen, fenséges asszonyom. Az a helyzet, hogy a falunak egyetlen feladata volt, őrizni a tornyot. A torony lehetővé teszi, hogy kommunikáljak Ezékiellel. Ezen felül a repülőink csak a tornyok adáskörzetében működnek, így a Fenevad hordája nem kaparinthatja meg őket. Most viszont csupán eddig a toronyig tudtam repülővel jönni, illetve úrnőmnek is gyalogolnia kellett mostanig.

– Viszont itt nincs semmiféle torony. – jegyezte meg Klétusz. Az utóbbi pár órában ez volt az első szava, és ezt is olyan nyugodtan mondta, mintha csak az időjárásról beszélne.

– Úrnőm foglyának ebben igaza van, hiszen a Fenevad leromboltatta pár napja. Éppen ezért kellett megbüntetni a falut.

– Úgy, hogy megölöd őket? – Godiva még most sem hitte, hogy az ártatlan bolond képes volt megmérgezni egy egész falut.

– Dehogy, úrnőm. Páran nyilván meghaltak, amíg rájöttek, hogy mi történt, de aztán a többiek szétszéledtek a környező falvakba. Fölösleges pazarlás lett volna végezni mindegyikükkel. A narancsköd amúgy sem alkalmas erre.

– Mi az a narancsköd? – Klétusz újabb kérdése tovább fokozta a gyanút Ilárionban. Az általa ismert szociológus csak egyetlen méreg iránt érdeklődött, az pedig az alkohol volt. A kasztrált fiú érezte, hogy Klétusszal valami nagyon nincs rendben.

– Egy gomba, ami pár óra alatt jó öt-tíz kilométeres körzetben szétterjed. Narancsszínű ritkás ködként terjed, és telepszik rá minden növényre, vagy növényi eredetű táplálékra. Újabb pár óra múlva a gomba elpusztul, viszont mindent megmérgez, amihez hozzáér a köd. Mivel behatol a növény belsejébe is, még a mosás sem segít.

– Ez egy biológiai fegyver… – Godiva hallott az Utolsó Háborúról és biológiai fegyverekről, de tudta, hogy még a legelvetemültebb kalóz se használ efféléket. Aztán eszébe jutott, hogy ennek az oka az, hogy az összes klóntelepet megsemmisítették a háború után. A mérhetetlen hatalom és gazdagság lehetősége megrészegítette. Egyszerre megtalálta az élet értelmét: – Vigyél oda, ahonnan ez származik. Vigyél a gyárba!

– Engedelmeddel, éppen a kapukhoz tartunk. Ezékiel Kapui az erődök, amik védik a világot a Fenevad katonáitól. Itt készülnek a fegyverek, mint a narancsköd, vagy… én.

– És azt higgyem is el, hogy te odaviszel? Meg, hogy te fegyver vagy? Ez a fegyver. – és a puska csövét Tiaranra emelte.

Ekkor Klétusz beugrott egy kunyhó mögé, majd eszeveszett iramban rohanni kezdett. A hosszú út és kora ellenére a malacképű társadalomkutató hihetetlenül gyorsan szaladt. Tiaran utána vetette magát. Ekkor eldördült Godiva fegyvere. A lövés letépte Tiaran bal lábát. A kopasz férfi utolsó erejével még mászott pár métert Klétusz irányába, noha nyilvánvaló volt, hogy már sosem éri utol. Klétusz eltűnt a faluhoz közeli bozótosban. Tiaran utolsó szavai valószínűtlenül hangosan, szinte mennydörgésszerűen szakadtak a világra:

– Keresd Kétlint Ezékiel kapujában!

Godiva gyomra hihetetlenül fájt, és amúgy is túl fáradt volt ahhoz, hogy üldözőbe vegye a szociológust. A Kétlin nevet elraktározta a tudatában, persze a kapualjakban álló nőket nem tartotta túl fontosnak. Tehetetlen dühében újra Tiaranba lőtt. A kopasz fej szinte eltűnt a katonai puska elemi erejétől.

Ilárion kővé dermedt, és már rég feladta, hogy megértsen bármit is. Godiva számára azonban a világ egy sokkal szebb hellyé vált, egy olyan hellyé, ahol biológiai fegyvereket lehet szerezni. Tudta, hogy Tamás kapitány büszke lenne rá. Végre több lesz ő, mint kalózlány: a biológiai fegyverek királynője.

Ez a Láncvilág legújabb fejezete. Éppen ezért távolról sincs kész. A szöveg folyton átalakul, jó vagy rossz irányba fejlődik. Ehhez a szinte organikus folyamathoz te is hozzájárulhatsz, ha leírod észrevételeid, aggályaid, kritikád, korrektúrád, egyáltalán bármilyen javaslatod. Erre való az Ezékiel könyvének fóruma.

Blogregény Hírlevél | Értesít a regény új fejezeteiről.

Név: E-mail:
Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!