Fél óra volt csupán Láncvilágig, mikor Ilárion felfedezte a piros pettyet, ami egyenesen az Oxaméter felé tartott. A szürkeségben ez volt az azonosítatlan hajók szimbóluma. A pettynek amúgy volt egy rendkívül rosszul megválasztott neve, de soha senki nem jegyezte meg. Még a lány sem, aki vezette. A lánynak szintén volt egy rosszul megválasztott neve, de ő inkább a Godivát használta. Ez alkalmat adott volna arra, hogy elmagyarázza, miként lehetséges, hogy ő Karin Kallmaker utódja, aki pedig a mercia grófjának, Leofricnak és jóval híresebb feleségének, Godivának a leszármazottja. De ez soha senkit nem érdekelt. Persze őt sem érdekelte semmi. Még a saját haja sem. A sötétlila hajra ugyanis ráfért volna egy alapos mosás, olyan öt hónappal ezelőtt. Most jobbára menthetetlennek tűnt. Amúgy Godiva, nevéhez méltóan, ruha nélkül kuporgott a székében. Ez félig ágy volt, félig fotel, és teljesen kényelmetlen. A székhez is, meg a szagokhoz is annyira hozzászokott már, hogy nem zavarta. A lány mosdatlan testének a szaga keveredett valami savanyú pálinkaféle párájával. Ez a bűz betöltötte a lehető legegyszemélyesebb hajót. A lány körül ugyanis jó méter magasságban mindenféle limlom töltötte ki az aprócska hajó életterét. Élelem, alkatrészek, pár hulla, légmentesen lezárva és még ki tudja, mi minden szorongott egyetlen ember társaságában.

Ilárion szeme a vörös pettyre szegeződött. Magában motyogott valamiket, és megpróbálta eljátszani, hogy rettentően koncentrál. Így nem kellett Klétusszal beszélgetnie. Most azonban mégiscsak meg kellett, hogy szólaljon:

– Látod azt a piros pontot? – most hogy megtörte a csendet, valamit még hozzá kellett tennie: – Ez azt jelenti, hogy azonosítatlan hajó. Csempészek, stricik, humik, politikusok és leginkább… – Ilárion nem is gondolta, hogy a humi, vagyis humánerőforrás-kereskedő nem mond semmit Klétusznak. A bányavilágok nem tartoztak a kutatási területei közé, de azért rájött, mit nem akart kimondani a fiú:

– Kalózok.

– Ilyen közel a Földhöz? – Ilárion valahogy mindig úgy gondolta, hogy kalózok, prostituáltak és politikusok csak a bányabolygókon és a kolóniákon lehetnek, a Földön soha.

– Szerintem próbáljunk meg beszélni velük. – Klétusz nyugalmat erőltetett magára, most is, mint annyiszor életében. Saját maga megnyugtatásához értett, az emberekhez és társadalomkutatáshoz viszont egyáltalán nem. Ez persze nem volt túl nagy probléma, hiszen tudósnak született.

– Öreg, tedd, amit mondok. Nekem már volt dolgom ilyenekkel. – Ordította Ilárion. Tényleg találkozott már kalózokkal, legalábbis látott pár embert a Félvilág kocsmában, akik sem bányamunkásnak, se stricinek nem tűntek. Persze valószínűbb, hogy humik voltak, de ez most nem számított. Abban biztos volt, hogy a kommunikáció és a konfliktuskezelés pszichológiája éppen annyira célravezető, mint kénsavat önteni a szenteltvíztartóba.

– Ennek örülök. Nekem még nem. Szerinted mit kellene csinálnom? – Klétusz látszólag nem volt annyira megijedve, mint azt Ilárion elvárta volna tőle.

– Győzd meg, hogy csak te és a kapitányod vagytok a hajón. És mindketten bányakórosok vagytok. Én meg bebújok a kapitány ágyába.

– Amennyire én tudom, a bányakór egy nagyon csúnya nemi betegség neve a kolóniákon. És nem látom, ez hogy segíthet rajunk.

– Ha stricik, vagy humik akkor nem kelletek nekik. – Vágta rá a fiú, miközben kitépte a falból a tűzvész, de leginkább hússzeletelés esetére rendszeresített baltát. Nem akarta azzal vesztegetni az idejét, hogy a bolond szociológussal beszélgessen, vagy kinyissa a műanyag rögzítőket. Miután a lyukacsos műanyagbaltát megkaparintotta, átrohant a kapitány szobájába, és utálkozva bebújt az ágyba, majd átmászott az eszméletlen kapitányon, hogy a test közte és az ajtó között legyen.

Télemakhosz hajója talán elmenekülhetett volna, de Oxaméter túl lassú és sebezhető volt, semhogy megkíséreljék a menekülést. A kis hajó olyan simán kapcsolódott hozzájuk, mintha Godiva átölelni és nem megölni akarta volna őket. Amint a kapcsolódást jelző haragoszöld lámpa kigyúlt a lány hajóján, az keresztülmászott a kacatokon és felkapott magára valami fakózöld nadrágot és inget. Az ajtó körül már kevesebb szeméten kellett átvergődnie, viszont belelépett egy bödön teljesen ehető zsírba. Mezítláb valahogy nem is volt annyira rossz. Egy pillanattal később rájött, hogy tulajdonképpen tetszik neki a dolog. Arra gondolt, hogy a másik hajó utasai várhatnak. Ezt magában elnevezte pszichológiai hadviselésnek és elmosolyodott. Felhúzta a nadrágszárát, és a másik lábával is belelépett a zsírosbödönbe. Ettől már egészen feldobódott, és arra gondolt, hogy a politikusok biztosan minden nap megfürdenek egy medencényi disznózsírban.

Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!