Ahogy az Oxaméter a halálba zuhant Iláriont úgy gondolta, képes öt perc alatt egy órát szenvedni. A gyorsulás vérrel töltötte meg a száját, és az idő elkezdett létezni. Eddig képtelen volt felfogni, hogy mit jelent az idő. Évekkel ezelőtt keserű – és talán nem is helyes – felismerésre jutott: az idő márpedig nem létezik. Persze meg tudta mondani hány óra van, de az nem az idő volt, csupán egy szám, amit a számítógépek „pontos időnek” neveztek.

Tudta, hogy azért kell felkelni, mert eljött a felkelés ideje, és azért kell meghalni, mert eljött a halál ideje. De ez még mindig nem az idő volt, csupán két szám véletlen egybeesése. Télemakhosz atya egyszer azt mondta, hogy a politikusok mindent elvettek a kicsiny nyájtól, és hogy valamikor létezett a szeretet és a gyűlölet ideje, de most már más idő van. „Ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.” De Ilárion a szaggatás-időben sem hitt, ahogy a Törvényben sem.

Azonban, ahogy az Oxaméter Godiva hajójának mágneses bilincseiben a Láncvilág felszíne fele bukdácsolt, Ilárion elkezdett hinni. Úgy érezte, hisz a halál idejében.

Godiva lázasan kereste a káromkodásokat, de valahogy csak imádságok jöttek elő agya eldugott zugaiból. Egy mocsárba próbálta letenni a százegynéhány tonnás hajót. Tudta, hogy a mágneses bilincs a halálát okozhatja. Soha nem hallott senkiről, aki ilyesmit túlélt volna. Bár olyanról se hallott, aki ebbe halt volna bele.

Amíg az Oxaméter túlméretezett hullócsillagként szántotta a Láncvilág egét, a kalózlány megoldásokat keresett. Próbálta megérteni a hajót, szeretett volna olyan leszállóhelyet találni, ami elég puha, hogy felfogja az ütést, közel van a szárazföldhöz, és nem túl mély. Nagyon megörült, amikor felfedezett egy lápos deltavidéket, ami egy hatalmas folyó és az óceán találkozásánál alakult ki. Rájött a hajó alapfunkcióira, és úgy érezte le tud szállni. De persze fogalma sem volt, hogy mi fog történni, ha találkoznak a mocsárral.

A vörösen izzó Oxaméter egy meteor erejével vágódott az iszapos sárba. Túlforrósodott páncélja fullasztó köddé változtatta a mocsarat maga körül. Godiva hajója alulra került. A hajótest szétroppant, ahogy a lápvilág alatti keményebb réteg és a pörölyként rácsapó Oxaméter közé szorult. Godiva ekkor sírva fakadt, öklével ütötte a vezérlőpaneleket, és közben artikulálatlan hangokat adott ki. Az eddigi élete összekeveredett a mocsárral.

Az Oxaméter törzsén is több repedés futott végig, és helyenként rozsdabarna víz szivárgott. Klétusz és Ilárion az egyik vészzsilipen próbált kiszabadulni. A haldokló kapitányra és a síró kalózlányra még csak nem is gondoltak. Úgy másztak ki a hajóból, mint a patkányok, a lebontásra ítélt bordélyház falából. A pszichoaktív szerek füstjétől megrészegülten, sárosan, és nagyon gyorsan. Ilárion nem tudott csodálkozni azon, hogy miért volt kábítószer az Oxaméter külső burkolata alatt. Most csak az halálidőre tudott gondolni.

Aztán nehéz köd borult az agyára. Hason csúszva keresett valami szilárd talajt a Láncvilág legnagyobb mocsárvidékén. A vörös köpenye nehéz lett a sártól, de ő mégsem vetette le, csak mászott, és mászott. Valami növény éles levelével az ajkába vágott. Egy rég halott lány arcát látta, és újra érezte a vér fémes ízét. A lány combjai és a főpap kése összeolvadt. Az ajkából ömlő vér elkeveredett a sárral, és éppen olyan színe lett, mint a köpenyének. Sárvörös.

Olvasd tovább a Láncvilágot: Ezékiel könyve következik.

Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!