Láncvilág holdjai a halál játékát készültek játszani Oxaméterrel és a mátkájával. Vészesen közel voltak a bolygóhoz, amikor Godiva meztelen, zsírtól csöpögő talpával a zsilipbe lépett. A kezében levő ormótlan puskát nézte lila szemével. A hajának és a szemének színe elárulta földi származását. Az anyja a XXIII. század emberi civilizációjának csúcsterméke volt, a tökéletes prostituált. Sajnos azzal, hogy megszülte Godivát, négy különböző szerzői jogi törvényt sértett meg. Menekülniük kellett a Földről, az emberi kultúra bölcsőjéből. Útban a bányászkolóniák felé kalózok ütöttek rajtuk. Az anyját kidobták az űrbe, miután úgy használták, ahogy a hadizsákmányt kell a csillagközi jogszabályok szerint. Mivel a kalózok a maguk módján hittek a megújuló energiaforrásokban, a lányt megtartották.

Amikor tizenkét éves lett, Godiva megölte az első férfit, aki a combjai közé akart jutni. A második, Tamás kapitány magához fogadta hajósinasnak. Ez sokkal hatásosabb módszer volt, mint a kés, csak időigényesebb. A kapitánynak azonban volt ideje. Nemcsak erre a „kalózpertura”, de tanítani is. Megtanította Godivát elég jól hajózni és puskával lőni, viszont mosakodni egyáltalán nem. A Godiva nevet és a hozzá tartozó történetet is Tamástól kapta. Meg a hajót is, ami most az Oxaméterhez kapcsolódik. Igaz, ez utóbbit csak a félvak kapitány halála után, mintegy örökségként lopta. És ő tanította meg olvasni is. Ezt még életében. Mielőtt Tamás hajójára szegődött, tizenkét évesen, a betűket külön-külön nem nagyon ismerte. Kivéve a nagy nyomtatott „E” betűt. Ez olyan mókás betű volt. Hasonlított egy másikhoz, aminek nem tudta a nevét, de az E szebbnek tűnt akkor. Azóta persze több oldalnyi írást is elolvasott, és megtanult olyan szavakat, mint „pszichológiai hadviselés”, meg „árvíztűrő tükörfúrógép”, bár egyikről sem tudta pontosan, hogy mire jó.

Persze három hete Tamást is megölte. Egyrészt, mert tulajdonképpen már rég meg akarta ölni, másrészt pedig úgy érezte, hogy huszonöt évesen a pályaválasztás kellene, hogy foglalkoztassa, nem pedig egy részeges, és jobbára vak kapitány szeszélye. A kapitány halála után Godiva egy olyan pályát választott, ami több kereskedelmi útvonalat is keresztez. Ez jó ötletnek tűnt, hiszen eddig két hajót is sikerült kifosztania. Körülbelül ennyi volt az élettörténete a kalózlánynak.

Ilárion hallotta a légzsilip szisszenését és azt, ahogy a műanyaglemez elcsúszik. Megborzongott Godiva cuppogó lépteinek hangjára. Imádkozott volna, hogy ne találjanak rá, de úgy érezte, az istenek nem hallgatják meg azokat, akik embert ölnek. Ekkor a kalózlány akkorát ordított, hogy talán még az emberölés miatt megsüketült istenek is meghallották.

Godiva nem is sejtette, hogy amint zsíros, cuppogó lépteivel az Oxaméter műanyagpadlójára lép, a világ a feje tetejére fog állni. Amint nyílni kezdett a zsilipet a túloldalon, bedugta a puskacsövet, majd amikor teljesen kinyílt, elordította magát:

– Le! A pofátokat a padlóra! Aki megmozdul, az… – Ekkor azonban Láncvilág egyik holdja gravitációs öklével a hajókra vágott. Godiva zsíros talpai a levegőbe emelkedtek, az Oxaméter mesterséges gravitációja pedig a padlóra dobta a lányt. A tüdejéből kiszorult a levegő, és éles fájdalom hasított a tarkójába. – megdöglik! – fejezte be, már a padlón.

A fiú úgy érezte, hogy az űr hidege érinti meg. Biztos volt benne, hogy Klétusz zuhant a padlóra. Holtan. Elméjébe tódultak a történetek a kalóz amazonokról, akik sokkal kegyetlenebbek voltak, mint a férfiak, különösen bizonyos napokon. Eszébe jutott az a bányászdal is, hogy a borotváltfejű kalóznők csődöröket tartanak hajóikon, és persze nem élelemként tekintenek az állatokra. Godiva nem sokkal halkabban folytatta, de szavai valahogy nem illettek bele abba a világba, amiben a bányászkolóniák kalózkodó amazonjai, meg a lovaik éltek:

– Ez mi volt? – kérdezte, ijedt, elcsukló hangon, majd észbe kapott, és sokkal hangosabban hozzátette: – A kurva anyátokat! – ez valamivel jobb volt, de valahogy mégsem volt igazán kalózos. Ilárion nem is látta még a kalózt, de már csalódott benne. Egy igazi kalóz sokkal jobban káromkodik, és eddig már természetes ösztöneit is kielégítette volna Klétuszon.

– Azt hiszem fékeznünk kellene, különben elégünk a Láncvilág légkörében. – mondta Klétusz, mintegy tárgyilagosan, látszólag teljesen elfelejtkezve arról, hogy megemlítse a bányakórt.

– Miért akartok megdögleni? Hisztek Istenben, vagy mi? – Godiva arca, ha lehet még vörösebbnek látszott a valószínűtlenül fehér bőre és a kifakult zöld inge miatt. Közben óvatosságát feladva a vezérlőpulthoz rohant, de azért fél füllel figyelt a szociológus idegesítően nyugodt hangjára:

– Nem tudjuk vezetni a hajót. Én sosem tudtam, a kapitány meg már nem tudja. Ledöntötte a bányakór.

– Baszd meg a kurva vezérlődet! Csak hülyék és kezdők használnak Jégszarvast! – Godiva ezzel lehülyézte a felhasználók jó hetven százalékát, hiszen körülbelül ennyi a Jégszarvas piaci részesedése. Ahogy az már vészhelyzetekben lenni szokott, Godiva hajójának vezérlőpultját pont a másik cég fejlesztette, a huszonkilenc százalék részesedéssel. Természetesen ugyanazokat a műveleteket másként lehetett elérni, és másként is hívták őket. Persze a két vezérlőszoftware teljesen biztonságos és felhasználóbarát volt, erre nagy hangsúlyt fektettek a gyártók marketingszakemberei. Éppen ezért évente csupán húsz-harminc millió ember halt meg a vezérlők egyik vagy másik ismert hibája következtében. És persze legalább még ennyi az ismeretlen hibák következtében. Viszont az tény, hogy a programok kinézete minden verzióban egyre jobb lett. Az Oxaméteren sajnos nem a legújabb verziójú szoft volt, így az Oxaméter utasai egy sokkal rosszabbul kinéző vezérlővel nem tudtak mit kezdeni.

Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!